Labdarúgó szakosztály

Labdarúgó szakosztályunk jelenleg négy csapattal működik: U9, U11, U13 és felnőtt korosztályban. A legkisebbek, az U9-es és U11-es csapataink a Bozsik-program keretein belül vesznek részt rendszeres tornákon és rendezvényeken. Az U13-as, valamint a felnőtt csapatunk a Somogy Vármegyei Labdarúgó Szövetség által szervezett bajnokságokban versenyeznek.

Legfőbb célkitűzésünk a boglári labdarúgás újjáépítése és folyamatos fejlesztése. Törekszünk arra, hogy minél több korosztály számára biztosítsunk rendszeres játéklehetőséget, illetve hosszú távú célunk, hogy felnőtt csapatunk ismét a megyei II. osztályban szerepelhessen. Hiszünk benne, hogy közösségépítő munkánk és az utánpótlás-nevelés révén újra erőssé tehetjük a boglári futballt.

Nagy Dániel – U13-as csapat edzője

2024 májusában végeztem el az MLSZ edzőképző tanfolyamát Kaposváron. Azóta a boglári U13-as labdarúgócsapat vezetőedzőjeként dolgozom, célom a fiatal játékosok technikai és taktikai fejlődésének segítése, miközben a játék öröme és a csapatszellem is kiemelt szerepet kap.

Jelenleg 13 játékossal dolgozunk együtt, mérkőzéseinken 8+1-es felállásban szerepelünk. Heti három alkalommal tartunk edzést: hétfőn, csütörtökön és pénteken 16:30-tól 17:30-ig. A csapat motivált, és folyamatosan fejlődünk – minden egyes edzésen és mérkőzésen egy lépéssel közelebb kerülünk céljainkhoz.

Koszics Gábor – U9-es csapat edzője

U9-es csapatunkat 2023 szeptembere óta irányítom. A gyerekekkel elsősorban a Bozsik-program keretén belül, Balatonlellén megrendezett fesztiválokon szerepelünk. Jelenleg 10 fő alkotja a csapatunkat, akikkel heti két edzésen – kedden és pénteken 16:30 és 17:30 között – dolgozunk együtt.

A gyerekek lelkesen és nagy odaadással vesznek részt az edzéseken és a tornákon is. Kiemelkedő eredményünk, hogy a téli futsal torna megyei döntőjében a harmadik helyen végeztünk – ez jól mutatja a csapat kitartását és fejlődését. Célunk, hogy továbbra is örömmel, játékosan, de folyamatosan fejlődve ismerkedjenek meg a labdarúgás alapjaival.

Főnyedi László – U11-es és felnőtt csapatunk edzője

U11-es csapat:
2023 szeptembere óta irányítom az U11-es csapatunkat, amely jelenleg 13 lelkes játékosból áll. A gyerekek Balatonlellén, a Bozsik tornákon szerepelnek, ahol egyre szebb eredményeket érünk el. Az edzésmunka nagyon jó, amit a mutatott játék is jól tükröz. Heti két edzést tartunk, kedden és pénteken 16:30 és 17:30 között.

Felnőtt csapat:
2023 májusában vettem át felnőtt csapatunk vezetését. Szinte mindig maximális létszámmal tudunk kiállni, ami a csapat összetartását és motiváltságát is jól mutatja. Igazi közösség formálódott, amire büszkék lehetünk. Célunk, hogy szeptembertől a megye III-as bajnokságban elinduljunk, és ott sikeresen szerepeljünk. Edzéseinket kedden és pénteken 18 órától tartjuk.